Részlet a készülő könyvemből:
Valamiért mindig fontos volt számomra, hogy ott legyek azoknak, akiket a többség támad és elítél. Talán, mert gyerekkoromban én magam is megkaptam a részem a kiközösítésből, pusztán azért, mert eltért a hajszínem, vagy a bőrszínem a megszokottól. El sem tudom képzelni, min mehetnek keresztül azok az emberek, kiknek mássága sokkal megosztóbb a modern civilizáció körében.
Valahányszor valaki megosztja az őszinte és igaz történetét arról, hogy az őt érő atrocitások hatására hogyan vette át az irányítást az élete felett a félelem, mindig könny szökik a szemembe. Nemcsak az áldozatot sajnálom, hanem a támadót is.
Meg kell értenünk, hogy csak annak okoz lelki kielégülést a gyengébbek elnyomása, aki nem biztos önmagában, aki nem képes az empátiára, az egységben való gondolkodásra, és aki elveszettnek érzi magát ebben az anyagi világban.
Meg kell tanulnunk megbocsátani mindazoknak, akik mások szemében nem látták meg saját emberi mivoltukat, ugyanazt a lelket, amely minden élőlényben lakozik. Ahogy meg kell bocsátanunk önmagunknak is, hogy nem tettünk különbséget állat és állat, ember és ember, ember és állat között.
Legközelebb tehát, mielőtt elborzadnál egy rasszista, fajista, vagy szexista kijelentésen, jusson eszedbe, hogy az még mindig ugyanannak a hitrendszernek a maradéka, ami lehetővé teszi, hogy állatok millióinak (szám szerint 200 millió egyednek) vegyük el az életét minden egyes nap, pusztán az étel kedvéért.
A 200 millió élőlény mellett pedig más állatok is szenvednek: állatok a szórakoztatóiparban, állatok a textiliparban, állatok, akiket fogságban tartanak, állatok, akiken kísérleteket végeznek, állatok, akik az utcán nevelkednek, és állatok, akiket csak közvetve zsákmányolunk ki, mi, emberek.
Értük imádkozzunk ma🙏
