A modern jógáról való vélekedésem tovább folytatódik. Arról, hogy hogyan tekintek most, és hogyan tekintettem korábban a jóga fogalmára, itt írtam egy hosszabb véleményt.
Jelenleg olvasok egy könyvet, ami figyelemmel kíséri a jóga történelmi megítélését és a fogalom átalakulását az idők során. Ahogyan haladok előre az olvasásban, kezd beigazolódni az a sejtelmem, hogy a spirituális beteljesedés eléréséhez eredetileg valójában szükségtelen és felesleges aktus volt az ászanák gyakorlása.
A hatha jóga, mint olyan, sokkal inkább a 21. századi ember, 21. századi problémáira szakosodott: szorongásra, gerincbántalmakra, koncentrációs nehézségekre, mozgáshiányra, ízületi fájdalmakra. Ebből kifolyólag talán kijelenthetjük, hogy a pózközpontú jóga sokkal inkább a testre hat, mint a lélekre.
Sokat hangoztatom azt, hogy számomra a jóga mindig is több volt testmozgásnál, és ez igaz is. Oktatóként azonban azt látom, hogy valamennyien a mozgást keressük benne. Az olyan célok elérésére, mint az önismeret elmélyítése, a spirituális növekedés, a belső életcél megtalálása, egészen másfajta eszközöket és megközelítéseket keresünk.
A nagy mesterek, mint Szvámi Vivékánanda, Srí Aurobindo, Szvámi Dájananda Szaraszvati vagy Ramana Maharsi is osztoztak abban az álláspontban, miszerint a jóga valójában egyet jelent a rádzsa-jóga, a bhakti-jóga és a dzsnyána-jóga hármasával – épp ahogyan Srí Krisna is elbeszéli Ardzsunának a Bhagavad-gítában.
Ha megnézed ezeknek a nagy elméknek a fotóit, láthatod, hogy egyiküket sem ábrázolják kitekert pózokban. Pontosan azért, mert – habár az ászánáknak megvan a maga finomfizikai hatása is – nem egy-egy trikónászana vagy fejenállás közben lehet elérni az elme valódi békességét.
A test, az elme és a lélek, habár egy ugyanazon rendszer része, mégis valahol elkülönülten létezik egymástól. Az egyetlen módja, hogy ezt a hármast összekapcsoljuk, a belső béke megtalálása.
Tehát egyre inkább világosabb számomra, hogy a valódi értelem nem az olyan emelkedett és hajkurászott fogalmakban rejlik, mint a megvilágosodás, hanem sokkal inkább a békés életmód fenntartása az, amely leginkább segíthet bennünket meglátni azt, ami lényeges, és elmenni amellett, amely nem méltó a figyelemre.
Az „életmód” szó különösen fontos ebben a kontextusban. Pillanatnyi békét ugyanis szinte bárhol meg lehet lelni: egy ölelésben, egy szép tájban, az alkotásban, vagy épp egy ászanában.
A pillanatnyi béke viszont törékeny, instabil, bármelyik pillanatban eltüntetheti a félelem. Attól válik valaki önazonossá, ha ezt a békét az életére valamennyi részére kiterjeszti. Az életet ugyanis nem a békés pillanatokért éljük, nem. Ez csupán illúzió. Amikor valaki küzdelmesen végig dolgozza az egész évét azért, hogy utána egy-két hétig élvezhesse a gondtalanság élményét, az nem a belső béke megtalálása.
Ahogyan mondás is tartja:
„Create a life you don’t need a vacation from.”
Köszönöm, hogy elkísértél ezen az ősi úton.
Ha bármilyen gondolat felmerült benned, kíváncsian várom a véleményed a kommentek között.
Ne felejts el további cikkeket is olvasni a jógáról.
