Mindig is tudtam, hogy azért vagyok itt, hogy segítsek

Korábban azonban nem tudtam pontosan, hogyan tehetném ezt meg. Az élet a számok világába vezetett, de mindig is tudtam, hogy valami más az, amit keresek. Szerettem volna alkotni, értéket adni az embereknek, megváltoztatni az életüket.

Ehhez azonban kulcsfontosságúnak tartottam azt, hogy először önmagamat ismerjem meg. Elindultam az önfejlesztés útján; szabadidőmet pszichológiai szakkönyvekkel, később pedig testi-lelki programokkal kezdtem el tölteni.

Egy életmódváltás alatt találkoztam a jógával

Egy életmódváltás alatt találkoztam a jógával

 

Életmódom átfogó reformokat követelt, és végül ez a folyamat volt az, amely mélyen inspirálta az első könyvemet. Megismerkedtem a vegán filozófiával, majd belekóstoltam a növényi étkezés valamennyi aspektusába, ezáltal egy széles látószöget szereztem a táplálkozás természetéről. 

A most megjelent e-könyvemben csokorba gyűjtöttem mindazt a tudást és tapasztalatot, amelyre a sikeres életmódváltás érdekében szükség lehet.

A jóga többet adott, mint bármilyen önismereti könyv

A jóga többet adott, mint bármilyen önismereti könyv

A jógával való találkozásom előtt soha nem gondoltam volna, hogy létezik olyan mozgásforma, amelynek nem csupán a fizikai testre, de a lélekre is ennyi jótékony hatása van.

A jóga ugyanis habár a szőnyegeden kezdődik, korántsem ér ott véget. A tudatos jelenlét eszközével képessé válsz megváltoztatni azt, ahogyan élsz, és a világra nézel.

Nézz körül az instagram oldalamon