Közel egy hónapja nem volt blogposzt és két hónapja nem volt online óra a csoportomban – ebben a bejegyzésben szeretném összefoglalni ennek okait, és körvonalazni azt a rendszert is, amelyen az elmúlt két hónapban dolgoztam.
Mi történt eddig?
Magánéleti okok
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy jelenleg életem egyik legfontosabb eseményére készülök, amely bizony sok-sok jelenlétet és szervezést igényel. Néhányan már tudják (vagy sejtik) milyen alkalomról van itt szó, de szeretném ezt valamennyire diszkréten kezelni. Annyit elárulhatok, hogy a nagy napra május elején kerül majd sor, utána már újra teljes létemmel itt tudok lenni veletek, és építeni tovább ezt a teret.
Jógaesemények
Biztosan értesültetek róla, hogy egyik oktatótársammal együtt különféle jógával kapcsolatos események szervezésébe kezdtem. Szám szerint két Kezdő jóga workshopot tartottunk néhány hét különbséggel, amely által a résztvevők elmélyülhettek a jóga alapjaiban.
Mindkét esemény remek élményekkel zárult, viszont mivel ez még ismeretlen terep volt mindkettőnk számára, ezért időbe telt az is, amíg ezeket az egész délelőttös programokat megterveztük, megszerveztük, meghirdettük.
Technikai feltételek
Feltűnt már a korábbi liveok során, hogy a hang- és videóminőség miatt nem tudták elérni az óráim azt a kívánt hatást, amit szerettem volna. Szerettelek volna titeket is megtisztelni azzal, hogy egy magasabb minőségben, korszerű eszközök használata mellett készítek jógavideókat, nem érem be a silányabb verzióval.
Éppen ezért kivártam azt az időt, amíg beszerzem a szükséges eszközöket, melynek köszönhetően mostanra már egy komplett stúdió van a nappalimban.
Mi várható a jövőben?
Online jógaórák
Hatalmas örömmel jelenthetem be, hogy visszatérnek a rendszeres FB liveos gyakorlások, amiket úgy szerettetek (és persze én is). Ezekhez az órákhoz bárki bátran csatlakozhat, kezdők és haladók számára egyaránt végezhetők a gyakorlások, csak egy kisebb tér és egy matrac szükséges hozzá az otthonodban, vagy akár a kertedben, a szabadban.
Mivel egy zárt csoportban, élő adásban zajlik az óra, ezért…
- egy biztonságos, megtartó térben gyakorolhatsz, bárhol vagy a világban
- szabadon hozzászólhatsz az órához, kérdezhetsz kommentben
- ingyenes, nem kerül pénzbe
- előzetes regisztráció vagy jelentkezés nem szükséges hozzá
A csoportot itt éred el: https://www.facebook.com/groups/824615361916549
Az első óra február 25-én vasárnap 10 órakor kezdődik majd, utána pedig kéthetente lesznek órák (egészen nyárig).
Nyár után kissé átalakul majd a rendszer, de erről a részleteket később hozom majd.
Havi egy jógaesemény
Hálás vagyok, hogy ennyien érdeklődtök az események iránt is, melyeknek különlegessége, hogy mindig valamilyen témára épülnek. Ahogyan azt fentebb említettem, az utóbbi két alkalommal inkább az alapok voltak hangsúlyosak, most azonban már szeretnék nyitni más koncepciók, és akár más helyszínek felé is.
Ezek az események valahol mindig egy komplexebb, különlegesebb élményt tudnak nyújtani, mint egy átlagos jógaóra, éppen ezért javasolt azok számára is, akik valami újdonságot keresnek a gyakorlásaikban, vagy szeretnék meghívni a barátaikat egy közös programra.
A napokban jelentkezem majd a következő esemény témájával, addig is maradjatok itt, iratkozzatok fel akár a hírlevélre (lap alján), hiszen úgy biztosan nem maradtok le semmilyen eseményről.
Szabadtéri gyakorlások
A tavasz már tényleg a nyakunkon van, egyre melegebb az idő, ami azt jelenti, hogy hamarosan a természetben is lehet gyakorolni, ami mindig egy teljesen más érzetet ad. Érezni a szél fuvallatát, a meleg napsugarakat a bőrünkön, hallani a madarak énekét, szimatolni a fák, virágok illatát. Egy rendkívül pozitív élmény tud lenni, amely során a test & lélek & elme egyaránt megszépül.
Az első szabadtéri jógagyakorlás május végén vagy június elején lesz majd, természetesen mindenről időben szólok majd. Ezek az órák adományos alapúak lesznek, tehát a hozzájárulás abszolút önkéntes.
Hely szerint először Budapesten, a Gellért-hegyen tartok majd órát, de előfordulhat, hogy máshol is lesznek majd gyakorlások (ez legfőképp rajtatok múlik, melyik helyszín számotokra a legkényelmesebb).
Készülőben
Ha már idáig eljutottál az olvasásban, akkor bizonyára érdekel az is, hogy mit tartogat még a jövő a Mentsd magad számára, vannak-e más projektek alakulóban.
Természetesen igen, még tavaly nyáron megálmodtam egy online videós tárat, ahol kedvetekre válogathattok a gyakorlások között, bárhol, bármikor.
Nem titok az sem, hogy a következő facebook live gyakorlások is majd végül itt, ebben a videós tárban kapnak helyet, de természetesen más, hosszabb-rövidebb órák is felkerülnek majd erre a felületre.
Ennek indulása a nyár elején várható, addig a fent említett lehetőségek közül tudtok választani, ha jógázni támad kedvetek.
Új tartalmak is várhatóak, ezekről később fogok megosztani infókat.
A legnagyobb öröm
Minden változás tartogat izgalmakat, újfajta tapasztalásokat, de a legnagyobb öröm számomra mégis az, hogy itt vagytok, támogattok ezen az úton.
Bármikor, bármiben tudok segíteni vagy kérdésetek merül fel, nyugodtan keressetek facebookon, instagramon vagy akár tiktokon, de írhattok akár e-mailben is (igyekszem azt is figyelni).
Köszönöm, hogy itt vagy és legyen csodaszép napod,
Bogi