Csendben az erő

Nem kell szólj, hisz hallom minden szavad, 
hangos sóhaj, mely mellkasodban ragad. 
Nyelved hegyét szúrja ez a tüske, 
nem csillog már ujjadon szerelem ezüstje. 

Látni véltem, és így láthattalak, 
fantomképek – engedem, szárnyaljanak. 
Az itt és most hordozza a változást, 
Csendben az erő, de te csak hajtod, lépjünk már tovább. 

Már minden, ami felmerült, én elmondtam neked, 
múló harag – az idő így nyer teret. 
Csillagok hullnak a padlóra, 
kérlek, ha legközelebb látsz, ne álljunk meg egy szóra.