Rivális

Oly sokszor álmodtam már arról, hogy vágyaim macskaköves járdáján sétálok. 
Minden oly szép, fenséges bennem és körülöttem. 
Minden lépés lágy, finom és könnyed. 
Minden döntés megfontolt, így engem baj nem érhet. 
Önazonos vagyok, az úton én felfelé egyre emelkedem… 
Már nem az vagyok, kinek látszom. 
A fény maga vagyok. A fényben létezem. 

A vágyak, mikor valóra válnak, a sötétbe zárnak. 
Az út csúszós és ingoványos, a talpad fáj, 
a szíved üres, az elméd más merre jár. 
Minden lépéssel egyre idegennek tűnik e táj,
hisz távolodom… Bátorodom. 
Visszanézek, s már sehol egy lábnyom. 
Lépten-nyomon önmagam nem találom. 

Néhol az útról letérve látom, ez egy hajtóvadászat. 
A kereső keresi önmagát, mint vadat a kutyák,
tekintete előre néz, célpont nem talál. 
Látása romlik, a köd egyre inkább opálos,
behunyja szemét, a világ egyesül, új irányt hoz. 
Pillanatot, mely nem fér bele a kettőség várába,
Miliő nélküli paktumot, kendőzetlen igazságot. 

Hiszen semmi nem történt úgy, ahogyan képzeltem. 
Csökönyös elmém azt hiszi, velem van a baj, vétkeztem. 
De valójában nincs bűn, és nincs is itt üdvösség. 
Magam vagyok, magam körül pedig hűvösség. 
Mezítelen vagyok, szavaim az egyetlen fegyverem.
A pillanat nincstelen, nem bináris,
A valóság színterén önmagad az egyetlen rivális.