Nem gyakori, hogy beszélek róla, legfeljebb csak a hozzám legközelebb álló embereknek, de egyre inkább nekik sem. Mégis úgy döntöttem, megosztok egy olyan részletet magamról, amit kevesen ismernek. Bízom benne, hogy az írásom üzenete eljut másokhoz, és segíthetek abban, hogy egy elfogadóbb, empatikusabb nyelvezetet vehessünk fel embertársainkkal, és nem utolsó sorban: önmagunkkal szemben.
Nem minden arany, ami fénylik
Mikor azt hisszük, csak nekünk vannak gondjaink, rendszerint bele sem gondolunk, a másik mivel küzd éppen. Talán élete legnehezebb időszakát éli. Talán most veszített el valakit. Talán szorong, bizonytalanság gyötri, vagy épp egészségügyi terheket cipel napi szinten. A közösségi médiát böngészve könnyedén hisszük, hogy az illető rendben van, boldog, kiegyensúlyozott, izgalmakkal teli az élete, hiszen csak ezt szeretjük őszintén kipakolni.
Kissé olyan ez, mintha mindig csak a legszebb, legdrágább, legegyedibb ruhadarabjainkat teregetnénk ki, nehogy a szomszédok meglássák a szakadt, foltos, elhasznált textileket (amelyek egyébként ugyanúgy ott vannak minden háztartásban), ezáltal kívülről nézve mindig csak a gardróbunk szebbik felét látják díszelegni a szárítókötélen. Joggal feltételezhetik, hogy mi valamiben különbözünk, hogy talán nekünk tényleg ennyire tökéletes és makulátlan az életünk.
A színes egyéniség mögött
Még, ha a mindig színes, élettel teli tartalmaim másról is árulkodnak, az én életem sem makulátlan és tökéletes, sőt. Nem sokkal az év eleje után kezdődött el nálam az, hogy úgy éreztem, mintha fojtogatnának. Kezdetben azt hittük, nem múló torokgyulladás, majd egyre furcsábbá vált, hiszen a stressz hatására erősödtek a tünetek. Rövid időn belül erős hajhullásra és energiahiányra lettem figyelmes, ekkor már tudtam, hogy pajzsmirigyproblémával állok szemben.
Később a vizsgálatok igazolták, hogy krónikus pajzsmirigygyulladással (Hashimoto thyreoiditis) élek együtt, amelynek hatására a szervezetem folyamatosan önmaga ellen küzd. Autoimmun betegségeknél ugyanis a szervezet az egészséges sejteket idegenként kezeli, ezáltal folyamatosan gyengíti önmagát.
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen gyógyszert nem szedek, azonban nagyon oda kell figyelnem többek között az életmódomra, a belső párbeszédemre, valamint a kívülről érkező hatásokra.
Mondanám, hogy meglepődtem
Mélyen hiszem, hogy minden betegségnek megvan a lelki háttere, és ismerve a betegség természetét és valamennyire a személyiségemet, nem is alakulhatott volna másképpen. A problémámra azóta áldásként tekintek, még akkor is, ha sokszor az időnként jelentkező tünetfellángolások megnehezítik a mindennapjaimat. Tanítómként segít, hogy megnyugodjak és visszataláljak a belső csendembe, ahol mindig, minden rendben van.
Talán most már világosabbá vált számodra, miért választottam pont a jógát. Láthatod azt is, hogy sokkal inkább a jóga választott engem, hiszen a szőnyegen töltött percek az egyik fontos mozzanata önmagam feltétel nélküli elfogadásának.
A kedvesség a kulcs
Hiszem, hogy néhány kedves szóval életeket menthetünk a mai könyörtelen, ingerekkel teli világban. Azt gondolom, valamennyien eleget harcolunk önmagunkkal a legsötétebb óráinkban, mikor megállás nélkül azon rágódunk, mikor, mit tehettünk volna másképpen. Ne nehezítsük meg a másik életét még azzal is, hogy egymást bántjuk. Maradj nyitott és megértő, és amikor csak teheted, tanúsíts elfogadó, ítélkezéstől mentes hozzáállást. Fel sem tudod mérni, sokszor mennyit segítesz ezzel.
Köszönöm, hogy végig olvastad és időt szántál a történetemre. Ha bármilyen gondolatod támadt, nyugodtan hagyj egy kommentet, kíváncsi vagyok a véleményedre.
